Új Széchenyi Terv, második hullám - március 1-től 79 új konstrukció

A január 14-i ünnepélyes bejelentést követően indul útjára az Új Széchenyi Terv (ÚSZT), amely egy 10 évre előretekintő gazdaságfejlesztési program. Az ÚSZT vitairata jelölte ki a gazdaság fejlesztésének fő kitörési pontjait, melyekhez igazodva, 2011. január 17-én olyan pályázati rendszer indul útjára, amelyben a jól működő konstrukciók megerősítése mellett újak is megjelennek. Az új kiírásokra a pályázók március 1-jétől nyújthatják be projektötleteiket.

Első körben, január 17-től lehet pályázni egyes vállalkozás- és közlekedésfejlesztés, valamint foglalkoztatás területén induló konstrukciókra.
Ezt követően március 1-jétől lesz lehetőség vállalkozás-, zöldgazdaság-, közlekedésfejlesztés, valamint foglalkoztatás, egészségipar, és tudomány-innováció területén uniós támogatásra pályázni. 79 darab felhívásra március 1-től lesz lehetőségük a pályázóknak projektötletüket benyújtani.

A foglalkoztatás területén az Új Széchenyi Terv segíteni kívánja a hátrányos helyzetű munkanélküliek belépését és tartós beilleszkedését a munkaerőpiacra. A pályázati program fő prioritása a munkaerőpiac bővítése. Elérhető lesz olyan felhívás is, amely a munka világába visszatérő kismamákat, az érettségizett, de szakképesítéssel nem rendelkező álláskeresőket támogatja annak érdekében, hogy a piac igényeinek megfelelő, keresett szakmákat tanulhassanak. A foglalkoztatás támogatását, eszközbeszerzést, információs technológia fejlesztést, illetve kiegészítő tevékenységeket segítő pályázat hosszú távon orvosolhatja mindazok problémáit, akik régóta munkanélküliek, vagy nemrég veszítették el állásukat. Munkahelyi képzések támogatására is lehetőségük nyílik a mikro–, kis– és középvállalkozásoknak.

A vállalkozásfejlesztésen belül új lehetőségként a legkisebb cégek vissza nem térítendő támogatással és kedvezményes kamatozású hitel kombinálásával juthatnak fejlesztési forráshoz! A kis- és középvállalkozásoknak (KKV-knak) lehetőségük nyílik technológia-fejlesztésre és korszerűsítésre. Az Új Széchenyi Terv fő kedvezményezetti területei a kkv-szektor, a technológiafejlesztés, a munkahelyteremtés és az innováció.

A zöldgazdaság-fejlesztéshez kapcsolódóan megnyílnak a régen várt, megújuló energia pályázatok. A kiírások az alternatív energiaforrások teljes körét érintik a biomasszától a szélenergián át, egészen a napenergiáig. Lesz olyan felhívás, amelynek a megújuló energiaforrás-felhasználáson alapuló mintaprojektek támogatása a célja, illetve olyan pályázat is, amely a geotermikus energia, tehát a földhő kiaknázásának fokozásában kíván segítséget nyújtani. Több százezer magyar épületnek jelenleg rendkívül rossz az energia hatékonysága. Óriási megtakarításokat lehet elérni mind a lakóépületeknél, mind az önkormányzati, állami szférában. Vállalkozások és költségvetési szervek számára most lehetőség nyílik telephelyük, székházuk energiahatékonyságának, -takarékosságának fokozására, hiszen azok hőszigetelésével, nyílás-záróik cseréjével, fűtés- és világítástechnikai rendszerük korszerűsítésével jelentősen csökkenthetők a ráfordítások.

Mindannyiunk egészségének védelme érdekében törekedni kell arra, hogy Magyarországon mindenütt bevezessék a korszerű, helyi adottságoknak megfelelő hulladékgazdálkodási módszereket. Elindulhat a szilárdhulladék-lerakók felszámolása és az ott található talaj helyreállítását is megkezdhetik a nyertes pályázók.

Az életminőség valódi javítása nem képzelhető el társadalmi szemléletváltás és a fogyasztási szokások változása nélkül. A társadalmi részvétel erősítését, a környezeti demokrácia fejlesztését szolgálja az, hogy pályázhatóak lesznek a fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztését célzó, valamint a környezettudatos életmód, fogyasztás, környezetterhelés csökkentésének elősegítésére kiírt felhívások. Meghirdetésre kerül a környezetvédelmi célú informatikai fejlesztésekre irányuló pályázat is a közigazgatás területén.

Az egészségipar területén Pest megye kivételével az egész országban elérhető lesz az a felhívás, amelynek célja, hogy javítsa a betegek hozzáférését a különböző rehabilitációs ellátásokhoz, és hogy érzékelhetően javuljon az egészségügyi szolgáltatás színvonala.

A tudomány-innováció területén a felsőoktatási intézmények lehetőséget kapnak arra, hogy kiemelkedő színvonalú képzéseket nyújthassanak hallgatóik részére. A pedagógusképzés, a módszertani adaptáció vagy éppen a tananyagfejlesztés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatók versenyképes tudáshoz jussanak.
Szintén a felsőoktatási intézmények számára kínál esélyt az a pályázat, amelynek köszönhetően az iskolák a nemzetközi oktatási-tudományos piacon megerősíthetik versenyképességüket. Tehetik mindezt az intézményi kapcsolatrendszer, a szellemi potenciál, és a kiemelt kutatási területek fejlesztésével.

A gazdaság dinamizálásának sikeres útja a szereplők szövetkezésének elősegítése. Ennek egyik korszerű formája a klaszterek támogatása. A sikeres klaszterek organikusan fejlődő hálózatok, amelyeknek egyik legnagyobb versenyelőnye, hogy folyamatosan, rugalmasan és tudatosan képesek alkalmazkodni piaci környezetük változásaihoz. Magyarországon többfajta sikeres klaszter működik: van, amelyik kizárólag kis- és középvállalkozások (kkv-k) együttműködésén alapul, és van olyan, ahol az egyetem, a multinacionális cég és a kkv is megtalálja a számítását.

Az agrár, műszaki, orvosi és természettudományi területeken működő vállalkozások is benyújthatnak pályázatot annak érdekében, hogy már meglévő, piacképes termékeiket, szolgáltatásaikat vagy technológiáikat továbbfejlesszék.
Elérhető lesz az a kiírás is, amely az innovációs eredmények hasznosítását támogatva segíti a gazdaságfejlesztést, hogy hazánk a továbbiakban is tudásalapú, fejlődő gazdaság legyen.

A közlekedésfejlesztéshez kapcsolódóan az ország egész területén – Pest megye kivételével – alkalom nyílik logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztésére, a 4 és 5 számjegyű országos mellékutak felújítására és korszerűsítésére, valamint kerékpárforgalmi hálózatok fejlesztésére. A biciklizés számos előnyének köszönhetően egyre nő azok száma, akik a közlekedésnek ezt a módját választják – akár munkába járáshoz, akár hobbiból. Pozitívumai szinte felsorolhatatlanok: olcsó, környezetbarát, hatékony - akár a közösségi közlekedés helyettesítőjeként -, egészséges és javítja a kedélyállapotot. Nem utolsó sorban pedig, ha az utazásnak ezt a módját választjuk, a zsebünkben is jóval több marad, mintha autót vagy tömegközlekedést vennénk igénybe.

 

Forrás: http://ujszechenyiterv.gov.hu/uj_szechenyi_terv_masodik_hullam_marcius_1_tol_79_uj_konstrukcio

 

Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.